Tisztújító Közgyűlés az MKT Zalaegerszegi Ifjúsági Szervezeténél

2019. október 17-én tartotta a Magyar Közgazdasági Társaság Zalaegerszegi Ifjúsági Szervezete Tisztújító Közgyűlését.

A közgyűlés során a leköszönő elnök, Varga-Lengyeltóti Szilvia ismertette az elmúlt félévben sikeresen megvalósított programokat, valamint bemutatta az elnöki pozícióra jelentkező hallgatót.

Az új elnök Végh Viviána Anna lett, a többi poszton nem történt változás, így az alelnöki tisztséget továbbra is Hesz Alex tölti be, míg az elnökségi tagok: Békevári Lilla, Kovács Fanni és Jóna Péter maradtak.

A képen balról jobbra: Békevári Lilla (elnökségi tag), Hesz Alex (alelnök), Végh Viviána Anna (elnök), Kovács Fanni (elnökségi tag), Jóna Péter (elnökségi tag).

A korábban létrehozott 3 működési osztályban nem történt változás.

Az egyes osztályokért felelős elnökségi tagok:

  • Szakmai programokért felelős osztály – Jóna Péter
  • Csapatépítésért felelős osztály – Békevári Lilla
  • Marketing & PR osztály – Kovács Fanni
Szövegdoboz: Kovács Fanni – marketing & PR
3. évfolyam, gazdaságinformatikus alapszak
Elérhetőség:
Tel.: +36 70/419 5443
Email: kovacsfanni98@gmail.com
Az elnökség tagjai és elérhetőségük

Kirándulás Grado-ban, azaz a “kis Velencében”

2019. szeptember 21-én reggel 5 órakor mintegy 50-en útnak indultunk az Adriai-tenger egyik kis ékszerdobozába, a „Kis Velenceként” is emlegetett Gradoba.

Útközben először megálltunk Trojane-ban, ahol megkóstolhattuk a világhírű fánkot, amely igazi kuriózumnak számít Szlovéniában. Trojane-ből Goriziába, Zalaegerszeg testvérvárosába vettük az irányt. Itt először megtekintettük a várat, illetve az abból megcsodálható panorámát. Gorizia csendes, nyugodt, mégis élettel teli mediterrán utcái csodálatosak. Itt az ember egy kávé mellett, barátok társaságában élvezheti a napsütést és a jó időt.

Gorizia után megtekintettük az első világháborúban a hazájukért életüket adó magyar katonák itáliai temetőjét, illetve meglátogattuk a Mussolini által 1938-ban létesített monumentális emlékművet, amely 100 000 hősi halált halt katona nyughelyeként szolgál. Ez Európa legnagyobb katonai temetője.

Ezután következett a kirándulás fő úticélja, Grado. A mediterrán város lenyűgöző látványt nyújt az oda látogatóknak. Itt több pizzéria, hangulatos kávézó és étterem várja a turistákat. Lehetőségünk volt sétahajóval egy közeli szigetre utazni, ahol megcsodálhattuk az ott álló bazilikát. Gradoban ezenkívül egy hatalmas homokos strand várja a fürdőzni vágyókat, többen be is merészkedtek a vízbe a szeptemberi napsütésben.

Összességében elmondható, hogy a kirándulás nagyon jól sikerült, reméljük minden résztvevő élményekkel gazdagodva, feltöltődve tért haza.

IMG_20190921_134803.jpg

Szeretettel várunk mindenkit a következő kirándulásra, melynek időpontja: 2019. november 30., úticélja pedig Brno.

Hatékonyan a közösségi médiában

Tisztelettel meghívjuk Önöket az MKT-GKZ Marketing Akadémiájának első szakmai programjára, amelyen Klausz Melinda, közösségi média specialista tart előadást a 

“Hatékonyan a közösségi médiában” 

címmel.

Időpont:  2019. október 03. (csütörtökön) 11:00 óra
Helyszín: BGE GKZ, nagyelőadó
Szervezők: BGE GKZ és az MKT Zala Megyei Szervezete

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Gólyaavatót tartottunk

Az MKT Zalaegerszegi Ifjúsági Szervezete 2019. szeptember 24-én szervezte meg a Városi Gólyaavató rendezvényt, amelynek Zalaegerszeg város különböző pontjai adtak otthont.

Az esemény főszervezője – az elmúlt évek hagyományához híven – az MKT Zalaegerszegi Ifjúsági Szervezete, a BGE GKZ HÖK-kel, Pannon HÖK-kel, a KOB-bal együttműködve.

A GKZ kollégiuma előtt 4 csapatra osztottuk a jelenlévő gólyákat, akiknek ezután a Dísz térre kellett vonulniuk. A feladatuk az volt, hogy a Dísz térig sétálva találják ki csapatnevüket és csapatindulójukat. A rendezvény hivatalos megnyitójára 17:00 órakor a Dísz téren került sor, ahol Dr. Gubán Miklós a BGE GKZ dékánja, Dr. Lukács Attila a Pannon Egyetem Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézetének Intézetigazgató helyettese és Bognár Ákos, önkormányzati képviselő szólt pár szót az elsőéves hallgatókhoz.
A megnyitó után a csapatok előadták indulójukat, amelyet a felkért zsűri pontozott. Mindezek után a csapatok beosztás szerint vonultak a különböző állomásokra, ahol szórakoztató és izgalmas feladatokat kellett teljesíteniük.

A gólyaavató eredményhirdetésére a Club Angels-ben került sor, ahol a csapatvezetők átvehették az okleveleket és nyereményeiket.

1. helyezett: Shameless

2. helyezett: Rézangyalok

3. helyezett: LKBULLS

4. helyezett: Kocsmabútorok

Gratulálunk minden kedves gólyának és sok sikert kívánunk az egyetemi éveikhez!

 

PEZ2418

PEZ2476

A rendezvényről készült sajtóbeszámolók az alábbi helyeken érhetők el:

A gólyaavató közelebb hozta egymáshoz a hallgatókat és Zalaegerszeget

Híradó

 

Jótékonysági adománygyűjtés a Zalaegerszegi Gyermekotthonnak

Együtt a gyermekek mosolyáért!

Az MKT Zalaegerszegi Ifjúsági Szervezete jótékonysági adománygyűjtést szervez a Zalaegerszegi Gyermekotthonnak.
A pénz felajánlás mellett tárgyi adományokat is szívesen fogadunk (pl: játékok, ruhák, stb.)
Adománygyűjtő helyek a BGE-GKZ területén:
Infocentrum:
  • Könyvtár
  • HSZO előtti asztal
D épület:
  • Földszint
Kollégium:
  • Porta
  • Büfé
Az adománygyűjtés május 24.-ig tart.
Tegyünk együtt a gyermekotthonban élő gyerekekért!
plakát

XXXIX. FIKOT- Eger beszámoló

2019. április 27-28.-án került megrendezésre a XXXIX. FIKOT, vagyis a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozója, melynek idén Eger adott otthont.

Az Eszterházy Károly Egyetemen 80 fiatal közgazdász gyűlt össze, akik az ország minden tájáról érkezve hallgathatták meg az előadásokat az aktuális gazdasági témákban, majd tehették fel kérdéseiket a téma szakavatott képviselőinek.

A konferencián többek között sportgazdaság, sharing economy, ipar 4.0, e-sport és aktuális gazdaságpolitikai témákat érintettek a meghívott előadók.

A Magyar Közgazdasági Társaság Zalaegerszegi Ifjúsági Szervezetét 8 fő képviselte:

  1. Bekő Virág
  2. Békevári Lilla
  3. Csabi Virág
  4. Hesz Alex
  5. Horváth Cintia
  6. Kovács Fanni
  7. Kránicz Mirjam
  8. Szabó Péter

Image may contain: 8 people, people smiling, people standing

Csoportkép az Eszterházy Károly Egyetem előtt

A programról részletes leírást és tagjaink élménybeszámolóit a következő fájlban tekinthetitek meg:

FIKOT 2019 beszámoló

  • Plenáris ülések és az e-sport, készítette: Békevári Lilla
  • Ipar 4.0, készítette: Horváth Cintia
  • E-port szekció, készítette: Kovács Fanni

 

 

MKT-ZISZ a Zalaegerszegi Egyetemi Napokon

A városban működő három egyetem – BGE, PTE, PE – helyi kara és a Zalaegerszegi Egyetemisták Egyesülete idén is megszervezte a Zalaegerszegi Egyetemi Napokat.
Április 15–17. között sok érdekes előadás és szórakoztató program zajlott.

Az MKT Zalaegerszeg április 16.-án megtartotta a 4. Közgazdász Délutánt, ahol a digitalizáció világába látogathattak el az elhangzott előadások során az érdeklődők. A közösségi média és az online marketing, a bankszektor, valamint az influencerek és a mémgyártók világába engedtek bepillantást az előadók.

Az érdeklődőket dr. Takács Dávid PhD, a kar dékánhelyettese köszöntötte, majd dr. Berta László, a Magyar Közgazdasági Társaság Zala Megyei Szervezetének elnöke, a Zalaco Zrt. elnök-vezérigazgatója nyitotta meg a közgazdász délutánt.

Klausz Melinda, a kozossegi-media.com ügyvezetője a területen töltött tizenhárom év szakmai tapasztalatainak birtokában osztotta meg ismereteit és adott tanácsokat azoknak, akik gyakran használják a közösségi média különféle oldalait, illetve üzleti céljaikra is szeretnék alkalmazni azokat. A szakértő először is egy jó stratégia kidolgozását tanácsolta azoknak, akik a világhálón szeretnék kifejteni marketingtevékenységüket. Mint mondta, ahhoz, hogy az érdeklődőből vásárló váljon, rá kell hangolódni az ő érdeklődésükre, szokásaikra. Ennek az eleinte rajongó bázisnak nevezett körnek az igényeire épülő termékeket, képeket, szolgáltatást kell kínálni, mert ennek híján gyorsan érdektelenné válik az illető közösségimédia-felülete. Az érdeklődők felméréséhez – hány embert tud megszólítani az adott oldal? – pedig nélkülözhetetlenek a statisztikai módszerek. Kiemelte: ahhoz, hogy a marketing eredményes legyen, nem elég azt kommunikálni, hogy valamit meg kell venni. Ehhez érdekes információkat kell közvetíteni, magyarul szórakoztatni kell az internet­felhasználókat.

A képen balról jobbra: dr. Takács Dávid PhD, Galovics Gábor, Klausz Melinda, dr. Berta László, Heller Z. Péter és Mészáros Péter, fotó: Katona Tibor/ Zalai Hírlap

 

Ez a világ nem hagyta érintetlenül a bankszektort sem, amiről Galovics Gábor, az OTP Bank ügyvezető igazgatója tartott előadást. Pontosabban a legnagyobb hazai kereskedelmi bank már végbement és tervezett digitális fejlesztéseit ismertette a hallgatókkal. Mint mondta, a kétszintű bankrendszer hazai, három évtizedes történetében az utóbbi néhány évben több és nagyobb jelentőségű változás ment végbe, mint az előző évtizedek alatt összesen.

A főiskolások, egyetemisták körében ismert és sikeres az S.Oszkár Egyetemista nevű oldal, amit három egyetemista fiatal kezdett működtetni. Közülük az ötletgazda, Heller Z. Péter mondta el történetüket és a sikerhez vezető utat. Először csak a legismertebb közösségi oldalon osztották meg a vizsgaidőszak alatti szenvedésüket, s ezt továbbfejlesztve, tudatosan a korosztályt megfogó mémeket helyeznek el. Százezres rendszeres látogatói bázisuknak köszönhetően ma már sikeres vállalkozássá vált a kezdeményezésük.

 

Image may contain: 3 people, people smiling, people standing

A képen balról jobbra: Hesz Alex az MKT-ZISZ alelnöke, Heller Z. Péter az S.Oszkár megalkotója és Kránicz Mirjam az MKT-ZISZ elnöke

Ezt követően egy kötetlen Kerekasztal beszélgetés vette kezdetét, Kránicz Mirjam az MKT-ZISZ elnök moderálásával, ahol a közönség meghallgathatta két fiatal zalai influencer Oszaki Péter, karunk hallgatója, Freelance model és influencer, Mészáros Péter zalai content creator és travel influencer, valamint Heller Z. Péter az S.Oszkár Egyetemista történetét a kezdetektől, s a hallgatóság kérdéseire is választ adtak.

Image may contain: 4 people, people smiling, people standing

A képen balról jobbra: Heller Z. Péter, Oszkai Péter, Kránicz Mirjam és Mészáros Péter

Forrás: Zalai Hírlap

Közgazdász délutánt tartottak a zalaegerszegi egyetemi napokon

A velük készült interjút a következő oldalon tekinthetitek meg: